Legfontosabb híreink:

Nevelőszülőt keresünk a nyáron megüresedő piros házba. A piros ház nevelkedett gyermekek többsége elérte már a felnőtt kort így Szilvia és Árpád úgy döntött, hogy idén nyáron a még velük élő gyermekekkel beköltöznek a faluban lévő szülői házba, átadva a helyüket egy új család számára. A nevelőszülői feladat kihívásokkal teli minimum 10-15 éves (de inkább egy életre szóló) elköteleződést jelent, ugyanakkor az árván maradt gyermekek lelki és szellemi gyógyulásához legnagyobb mértékben az a házaspár járulhat hozzá, aki úgy dönt, hogy vállalja ezen gyermekek befogadását, és odaadó szeretettel megpróbálja megadni nekik azt, amit elvesztettek, vagy soha nem is kaptak meg. A nevelés és rehabilitálás középpontjában a nevelőszülők állnak, de egy odaadó csapattal mögöttük.
Önkénteseinkkel és támogatóinkkal karöltve igyekszünk megadni folyamatos a szakmai és lelki támogatást, hogy a szülők a lehető leg teljesebb mértékben átadhassák magukat ennek az életfeladatnak. Ha szeretnél többet megtudni a feladatról, esetleg ajánlanál valakit, akit megkereshetünk, kérjük lépj velünk kapcsolatba.

Mindennapjaink

A gyermekotthon mindennapi történéseit elsősorban a gyermekotthon facebook oldalán tesszük közzé rendszeresen. Hírfolyamot itt is elérhetővé tettük:

Cannot call API for app 405460652816219 on behalf of user 6346410055431769

További posztokért kérjük látogass el facebook oldalunkra!